„…én már gyerekkoromtól fogva munkásember vagyok. Uradalomban dolgoztam napszámba. Tizennyolc éves koromban kivittek a frontra. Ott Galíciában találkoztam apámmal, mivel ?t is kivitték a frontra. Azután elválasztottak egymástól, és elvittek az olasz frontra. Ott harcoltunk. Tüzér voltam. Kilencszáz és tizennyolc októberének elsején visszavonultunk, és november harmadikán vasárnap délután hat órakor Trientél elfogtak. Két kerek hétig nem ettünk, azután pedig nyers lapotyát ettünk, és vérhasba estünk. Jött a tífusz, húsz ember halt meg naponta, de énnekem szerencsém volt a sóskáposztával, amit egy borotváért kaptam egy franciától. Azután Veronába vittek, ahol feljavult a közérzetünk, mivel tíznaponként kaptunk kenyeret. Minden tíz nap után negyedkilót fejenként. Kilencszázhúsz októberében hazaeresztettek. Megérkeztem tizedikén délután két órakor, és huszadikán délben egy órakor bevonultam a román hadseregbe. Ott voltam 1922-ig….”[1]
A fenti részletet apám származási családjáról olvasom édesapám testvérének, Süt? Andrásnak a könyvéb?l. Leteszem, és mosolyogva el?veszem más világba távozott nagyszüleim fényképét. Eszembe jut, hogy talán tízéves lehettem, amikor kötelez? házi olvasmányként el?ször olvastam a regényt és megállapítottam, hogy élvezetesebben is tölthettem volna akkori értékes id?met.
Azóta eltelt több mint harminc év és sok mindent más alapállásból látok.
Történt egyszer, hogy egy generációs oldás során azokat a családi mintákat, védekezési mechanizmusokat kerestük, amelyek felismerése segít abban, hogy elérjem ideális testsúlyomat. Ezért újból leemeltem polcomról a régen elfelejtett krónikát. Önismereti utamat járva a kezelés során felmerültek megértéséhez tudásomat és emlékeim darabjait szerettem volna bővíteni, újra fényesíteni
Nagyszüleim sorsát megörökítő könyvet olvasva felnevetek, mert felismerem magamban dédnagyapám falánkságát, nagyapám állandó újító szándékát és nagyanyám hegyes, makacs állát, száját.
Pusztakamarás, a Mezőség szívében, gyerekkoromban a nyugalom, a befelé fordulás szigete volt. A látszólagos mozdulatlanság, ahol a muzsikáló tücsök és a szél hangjára táncol a mezei virág. A csönd faluja, ahol az autó olyan ritka volt, mint akkoriban a fehér, friss kenyér.
Ráeszméltem, miért nehéz megbirkóznom az éhséggel. Dédnagyapám jobbágy volt, aki a „tekintetes úrnál” szolgált, a század elején nem válogathatott az ételekben. Nagyapám hónapokon keresztül éhezett az olasz fogságban. Az éhezés érzése ráadásul összefonódhatott a család hiányával is. Emlékeim szerint apám sose tudott leállni addig az táplálkozással, míg az asztalon ennivaló volt. Én azért nem sütök (pedig nagyon szeretek), mert amíg nem fogy el a sütemény, addig nem nyugszom.
Anyám jómódú székelyek családból származik. A katolikus Székelyföldön, ahol a felnőttek világa szigorú korlátok közé volt mérve, virágzó társasági élet folyt. Minden alkalmat megragadtak arra, hogy a havasi klímának köszönhető nehéz fizikai munka fáradalmait kipihenjék különböző mulatságokban. Ilyenkor hatalmas lakomákat ülnek. A helyi specialitás a minél zsírosabban, minél nehezebben elkészült disznó, berbécs, marha, ami érthető, hiszen a gyakori mínusz 25 C fokos hidegre eszkimó étrenddel lehetett felkészülni. A háziasszonyok versenyeztek abban, hogy ki hozza a legédesebb süteményt. Az ünnep, vidámság, lazítás, a pihenés összekapcsolódott a bőséges evéssel.
Így értettem meg, miért vagyok évekig túlsúlyos és aztán évekig átlagos testalkatú. A valahová való tartozás arra készteti az embert, hogy mindkét szülőhöz, és ezzel együtt a felmenőknek hűséget fogadjunk. Családi mintáim és a saját vágyaim között egy belső konfliktus alakul ki, ami stresszt okoz. A stresszt pedig jól lehet oldani evéssel, és így kialakul egy ördögi kőr.
Egy másik megoldandó feladatomnak azt tartottam, hogy megismerjem azoknak a testi szinten megjelenő betegségeimnek az okait, amelyek jelezték életemben, hogy nem a megfelelő úton vagyok.
Huszonhat éves koromban úgy gondoltam, készen állok második gyermekem fogadására, annak rendje-módja szerint teherbe is estem, de az áldott állapot harmadik hónap elején kiderült, hogy méhnyakrákom van. A babától elbúcsúztam és egy egyszerű conisatio[2]val „megúsztam” a dolgot. Akkor és ott, úgy fogtam fel, mint egy orrkoppintást: azonnal és radikálisan valamit másképpen kell csinálni, persze fogalmam sem volt arról, hogy mit, de valamit mégis megértettem, mert két év múlva egészséges kislányom született.
És ezt olvasom a könyvben:
Dédnagyapám Sütő Mihály jobbágy élt 64 évet. Első felesége, Kutas Karolina fiatalon halt meg. Élt 38 évet. Második felesége, Pogács Rebeka fiatalon halt meg. Élt 37 évet.
Gyermekeik voltak:
Anikó született 1844-ben.
András született 1847-ben. Meghalt még abban az évben.
Laci született 184-ben. Elhunyt négy éves korában.
Máriskó született 1852-ben. Meghalt egyéves korában. Laci is meghalt ekkor.
Sálomé született 1854-ben.
Katica született 1856-ban.
Máriskó született 1859-ben.
Susika született 1863-ban.
Debora született 1865-ben.
Gyuri született 1868-ban. Meghalt 1874-ben.
Marczi született 1870-ben. Meghalt hatéves korában.
János született 1873-ban. Meghalt 1874-ben
Gyuri született 1875-ben. Meghalt 1876-ban.
Kati született b1878-ban. Meghalt 1878-ban.
Apai ágon egyre jellemzőbb volt az, hogy fiúk születtek, azt gondolom nem véletlen. Jobbágy sors, nehéz munka, az élet egy nő számára szinte csak a terhességről szól, anyaságról. Anyai nagymamám özvegyen nevelt öt gyereket egyedül az ötvenes évek elején. Államosították a család javait, és ő nem állt be a „kollektívbe”. Nőként, anyaként sokkal nehezebb sorsot vállalt magára.
Azt gondolom a sejtjeimben ott hordoztam az információt, hogy a gyerekvállalás, az anyaság nehéz terhet ró vállamra. A belső konfliktus és az ezzel járó betegség elkerülhetetlen volt.
Azt gondolom, hogy a boldog életet gátló mintákat nem kell továbbvinni gyermekeimnek.
A generációs oldással olyan eszköz van a kezünkben, amellyel felismerhető és elhárítható az ideális anyagi helyzet, boldogító párkapcsolat, egészséges testsúlyunk, stb. elérésének akadályait.
Fotó: Sütő Zsolt www.webzen.ro
[1] Részlet Sütő András: Anyám könnyű álmot ígér című könyvből.
[2] Conisatio: a méhnyak kúp alakú biopsiája, melynek során kimetszik az átmeneti zónát és a kolposzkópos rendellenes hámot.