Hónap: 2011 augusztus

Hol volt, hol nem volt, a mesés Szellemföldön élt egyszer egy Szellem. Nem volt se fiú, se lány, maga volt a teljesség. Bölcs volt és mindentudó, mindenféle rossz akarástól mentes tisztaság. Békében élt magával és minden Szellemtársával, a legnagyobb harmóniában és fényességben.

Egy napon, miután több ezer évet eltöltött Szellemföld id?tlenségében, a Szellem elkezdett unatkozni. Gondolt egyet és odament a F? Szellemhez, hogy megkérje, változtasson valamit az életén, hogy kicsit színesebb, izgalmasabb legyen. A F? Szellem szelíden bólintott, értette alattvalója minden vágyát, majd gondolt egyet és teljesítette a kívánságot.

A Szellem hirtelen elveszítette az eszméletét és a következő pillanatban egy kellemesen langyos vízzel telt üregben találta magát. Puha volt és lágyan ringató, halk, ütemes dobbanások zenéje kísérte. Gyenge fény szüremlett át valahonnan rózsaszínre festve mindent maga körül. Szeretett itt lenni ezért úgy döntött, elidőzik egy darabig. Közben szokatlan testet növesztett, nemet választott.

Egy idő múlva azonban ez a hely is unalmassá és főképp szűkössé vált, erőteljesen növekvő testét alig bírta megmozdítani. Szabadulni szeretett volna. Egyik nap, az addig barátságos üreg hirtelen fenyegetővé vált, ritmusos összehúzásokkal noszogatva távozásra kényelmes lakóját. Azt hitte nem éli túl, ám hosszas küzdelem után hirtelen éles fény hasított a szemébe, testét a külvilág hideg levegője borzolta. Kinn volt végre és szabadon fellélegzett. Nem emlékezett semmire, arra sem, honnan és miért jött.

Fiúként cseperedett, erősítgette testét, félt, szeretett, szenvedett, tapasztalatokat gyűjtött, míg egy nap felnőtt férfi lett belőle. Egy reggel épp borotválkozni készülődött, amikor belenézett a tükörbe és valami furcsát vett észre. Ahogy önmagát szemlélte, hirtelen belülről egy suttogó hangot hallott.

–         Itt vagyok, benned! Be vagyok zárva!- mondta a hang.

–         Úr Isten, megőrültem!- gondolta a fiú.

–         Nem őrültél meg, tényleg itt vagyok! Bár elég szépen megnövesztetted, azért még mindig kicsit szoros ez a test, amibe bele vagyok zárva.-folytatta a hang.

–         Én vagyok az, nem emlékszel? Teljesség, béke, bölcsesség, szeretet, fény…innen jössz, ez vagy Te. Rémlik?-próbált a fiúnak segíteni a hang.

–         Mi ez a marhaság? Én egy 26 éves, két nyelven beszélő férfi vagyok, nőtlen, diplomás mérnök, a szüleim eddig épelméjű gyermeke. Mit halandzsázol itt nekem a teljességről?!-replikázott a fiú.

–         Az vagy, persze, férfi, 26 éves, diplomás, épelméjű….de ki vagy Te, ezen kívül? Komolyan azt hiszed, hogy csak ez a szőrös húscafat vagy, aki itt áll a tükör előtt? Csak ez az izmos test, ez a borostás arc?

–         Miért, ki lennék még?!-kérdezte a fiú.

–         Hát ÉN! Én lakom ebben a testben. Én Te vagyok. Te pedig nem csak a tested vagy. Nem csak egy 26 éves, diplomás férfi, szőrös húscafat. Te az a Szellem vagy, aki az idők kezdete óta odaát él, teljes egységben önmagával és mindennel. Unatkoztál, ezért a földre jöttél kicsit szórakozni, szenvedni, kalandozni. Elfelejtetted, de most már itt az ideje, hogy emlékezz! Úgy szórakozz, kalandozz, szenvedj tovább, hogy közben tudd, Te nem csak a tested vagy. Határtalan és mindentudó, bölcs Szellem, aki most egy testbe zártan él. És eljön az ideje, amikor újra kiszabadulhatsz ebből a fogságból.-azzal a hang elhallgatott.

A fiú döbbenten állt a tükör előtt, és ahogy önmagát szemlélte, valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Azt érezte a hang igazat mondott. Egy pillanatra meglátta önmagában a palackba zárt Szellemet, aki kíváncsian fürkészett kifelé szemei résén, ritmusosan szívta-fújta a levegőt orrai nyílásán, eresztette fejébe a külvilág hangjait a fülében levő járatokon, érzékelte a levegő cirógatását bőre egész felületén át. Ő volt az, aki lát, lélegzik, hall, érez, ezen a testen keresztül. Hirtelen megérezte, hogy éppúgy, ahogyan az autóját használja, használja a testét is, és miközben bármennyire is szereti, nem azonos sem az autójával, sem ezzel a testtel. És éppúgy, ahogyan az autójából kiszáll időnként, ezt a testet sem tarthatja meg örökké.

Farkasszemet nézett a tükörben a testén keresztül visszanéző, majd elmosolyodó lénnyel. Egyszerre volt önmagán belül és kívül. Érezte, ahogy a borotva végigsiklik az arcán, és látta, ahogyan egy férfi szeretettel viseli gondját Szelleme burkának, a testének. Megérezte, hogy ő a testén túli tágasság is. Nem tudta volna bizonyítani, de most, itt, nem is volt erre szüksége.

Egyszerűen tudta, hogy így van.

Emlékezni kezdett.

                                                                           dr Hatalyák Krisztina

                                                                  www.kineziologia-oldal.mlap.hu

Miért az anyák szerepét emeltem ki?
Mert a mai világunknak
különösen nagy szüksége van a N?I MIN?SÉGRE és úgy gondolom,
az ANYASÁG felfokozott n?i min?ség.

• Befogadás, befelé fordulás és a bels? értékek fontossága, intuíció, megérzés,
  kreativitás, együttérzés, összehangolás.

  Egy család akkor teljesedik ki, ha anyaként ezt mind m?ködtetjük.
  Ez persze sokszor nem tudatos, hanem felébresztett ösztönként jelenik meg és energiája, ereje áthatja mindennapjainkat, ha tudunk róla, ha nem.

  Egy anya tudja, mikor kell nyugalmat teremteni a családban és mikor van ideje a családtagok összehangolásának, érzi mire van szüksége gyermekének, apró jelekb?l tudja, ha gyermeke beteg lesz, miel?tt még a tünetek megjelennek… és, ha nem is tudatosan, de simogatja, kezével melengeti és ha bízik megérzéseiben gyógyitalt-ételt készít számára.

  A régi világban természetes és nyilvánvaló volt az a tudás, amit a mai világ újra felfedez magának. Elhangzik sokszor a mostani életünk átértékelődése, elkorcsosulása, embertelensége, természettől valő elszakadása,
  …de mi van, ha ez a folyamat szükségszerű és nem hiábavaló?

  Mi lenne, ha úgy néznénk erre a folyamatra, mint egy lehetőségre,
  amely elengedhetetlen a fejlődéshez?

  Amikor ez a tudás apáról fiúra, anyáról leányra szállt és eszerint éltek, akkor ez megkérdőjelezhetetlen volt és elfogadott. Nem kételkedett senki abban, hogy jó-e ez így, hisz így látta generációkon keresztül.
  … aztán jött egy új világ, ami nevetségesnek és tudománytalannak nyílvánította az érintés, a megérzés, a gyógynövények hatásosságát, a láthatatlan, megfoghatatlan, hitre – és nem hiedelemre – alapozott tudást, TUDATLANSÁGNAK kiáltotta ki…
  Most tart ott az emberiség, hogy a bebizonyított és tudományosan megalapozott emberi lét minden aspektusa és az ősi tudás (ami inkább belső, mint régi), a mérleg két serpenyőjébe került.
  … de nem az számít, hogy melyik értékesebb, melyik jobb,
  melyik elfogadottabb, melyik a népszerűbb…
  hanem, hogy mit választunk, milyen döntést hozunk…
  … és itt kap hangsúlyt a női minőség!

  A fejlődés útja ez.
  Ami eddig zsigerből jött, és nem volt kérdés, azt most befogadással, befelé fordulással és a belső értékeket szem előtt tartva, intuicíóra hallgatva, megérzéssel, kreativítással, eggyüttérzéssel, ráhangolódással, összehangolással át kell szűrnünk,
  át kell engedni magunkon és szívünk-lelkünk tudásával:

  VÁLASZTANI KELL, DÖNTENI ARRÓL,
  HOGY MI (családunk, gyermekeink) MILYEN ÉRTÉKEK SZERINT ÉLÜNK!

  
  

Kedves Anyák, Nagymamák és Nők!
… és Apák, Nagyapák és Férfiak, akik tisztelitek és bíztok a női képességben,
ami magasabb szintre segíti a Világot!

• Elsősorban SZERESSÉTEK GYERMEKEITEKET,
  úgy, ahogy leginkább csak egy anya képes:
  FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETETTEL ÉS ELFOGADÁSSAL
  – a gyermekek tökéletesnek látják szüleiket, és mindent megtesznek, hogy szüleik szeressék őket, hogy megfeleljenek az elvárásoknak. Segítenek vinni (lelki)terheket
  (Figyeld meg melyik (nagy)szülő alkatát örökölte gyermeked, az ő terheit viszi!)

  FOGADJÁTOK ŐKET EL OLYANOKNAK, AMILYENEK!
  – lássátok, mi okoz gyermekeiteknek nehézséget, ismerjétek fel hogy,
  milyen tanulási feladattal érkezhettek, segítsétek megélni és feloldani
  pl. mohóság, türelmetlenség, indulatok kezelése, bűntudat, közömbösség…
  ha ezek az érzések, képzetek irányítják, motiválják, akkor a valóság torzul bennük.
  – lássátok, mi szerez örömöt gyermekeiteknek, melyek azok a tevékenységek, amibe belefeledkezve, átszellemülve teljesen feloldódnak, és boldoggá teszik őket.

  FOGADJÁTOK EL, hogy nem “kevesebbek”, mint más gyerek:
  – legyetek türelemmel és mindent a maga idejében tudni fognak,
  és nem is “többek”, mint más gyerek:
  – a szülők által túl magasra tett elvárások, életre szóló terhet jelentenek számukra,
  … DE ISMERJÉTEK FEL, HOGY EGYETLENEK ÉS NÉLKÜLÖNÖZHETETLENEK,
  EGYEDÜLÁLLÓ CSODÁK, ahogyan TI is!

• Legyetek jelen gyermekeitek életében:
  BIZZATOK BENNE, HOGY A LEGJOBB ANYÁK VAGYTOK SZÁMUKRA!
  – gyermekeitek fogantatásuk pillanatától 5-6 éves korukig “egy burokban” vannak veletek, minden gondolatotok, érzésetek hamarabb eljut hozzájuk, mint ahogy ti ráeszméltek, hogy mi is zajlik bennetek.
  – kétségeitek, önromboló gondolataitokkal, érzéseitekkel szemben sokszor tükröt állítanak viselkedésükkel, testi tünetekkel. Segítenek kitisztítani belőletek mindazt, ami nem szolgálja a javatokat, a család javát. Önfeláldozó kis tanítók.
• Tápláljátok, gondoskodjatok róluk tiszta forrásból
  VÍZ, VÍZ ÉS VÍZ, TISZTA ÉTEL
  – a víz éltető ereje nem helyettesíthető semmivel, biztosítja fizikailag a működésünket, de az információt is a víz közvetíti sejtjeink között.
  Vízhiány esetén ez a kommunikáció akadozik, szerveink működése gátolt,
  (Dr. F. Batmanghelidj könyve: A Tested Vízért Kiált!)
  – a víz információ hordozó ereje ismert, átveszi és közvetíti a környezete rezgéseit (Masaru Emoto kutatásai). Szavainkkal is így hatunk egymásra, gyermekeinkre, hiszen testünk 75%-a, ahogy Földünké is, víz. Ez is elgondolkodtató.

  Az ÉTEL esetében, melyet a család asztalára teszünk, lehetőleg tiszta forrásból származzon, kíméletesen dolgozzuk fel, és a legfontosabb, hogy szeretettel készítsük. Belefőzzük, belesütjük a gondolatainkat, érzéseinket és ezt “etetjük meg” családtagjainkkal.
  Fontos ezért, hogy kedvvel, szívesen készítsük az ételt, ne kényszerű kötelességből. Más az íze is annak az ételnek, amit szeretettel készítenek.
  Az alapanyagok szeretetteljes érintését (a hámozott zöldségtől a dagasztott kenyérig) magában hordozza majd a kész étel is.

  … és mindent, amit teszünk az életben, csak akkor ér valamit,
  csak akkor lesz valóban érték, ha szeretettel végezzük,
  … különösen igaz ez az ételre!

• JÁTSZ ÉS MOZOGJ EGYÜTT GYERMEKEDDEL
  – a felszabadult játék, testedzés elengedhetetlen a kiteljesedett fejlődéshez, ismernie kell fizikai testét és annak működését, hogy jól érezze magát a bőrében.
  – korunk nagy csábítója, a kétdimenziós látványvilág leköti a figyelmét, elméjét és leköti a testét is, ezzel elidegeníti saját tapasztalati megéléseitől. Helyette egy virtuális valóság szereplőjévé teszi, ahol valójában manipulált bábság a szerep.

  Egyet kell észrevenni, mégpedig azt, hogy felesleges a megromlott világot okolni, mert

  NEM EZ AZ EGYETLEN LEHETŐSÉG, MINDENKINEK VAN VÁLASZTÁSA!

  … ahogy korábban említettem, mi döntünk arról, hogy számunkra, mi a fontos!
  Teremtsünk lehetőséget arra, hogy
  GYERMEKÜNK SOKAT MOZOGJON, LEGYEN SZABAD LEVEGŐN!

• ENGEDJÉTEK MEG MAGATOKNAK, HOGY A MEGÉRZÉSEITEKRE HALLGASSATOK!
  – az érintés, a legjobb fájdalomcsillapító, a legjobb nyugtató
  – hangolódjatok rá gyermekeitek szükségletére
  – nevelési, egészségügyi tanácsokat szívetek-lelketek szűrőjén engedjétek át, mert ti tudhatjátok legjobban, mire van szüksége gyermeketeknek.

  Amit a kineziológiában is nyugtató, gyógyító, összehangoló és erősítő mozgássorként alkalmazunk, azokat ösztönösen is használjuk nap, mint nap:
  – nyugtatásként hányszor simítottad le gyermeked hátát,
  – ölelted magadhoz, tetted kezed homlokára, fájó hasára,
  – itattál vizet vele, hogy ijedségét, rosszul-létét enyhítsd,
  – lázas, beteg kis testét magadhoz ölelve, gyógyulást kértél,
  – cirógatástól a “gyúrásig” hányszor játszottál vele, masszíroztad át kis testét szeretetben, együtt örülve.
  Ezeket ösztönösen tetted, ráhangolódva gyermekedre… és jó, ha ezek nem maradnak ki a kapcsolatotokból.
  – azt is megtapasztalhattad, hogy kicsi gyermeked gyógyítja magát,
  amikor “böjtöl” és kevés vagy csak bizonyos ételeket vesz magához,
  bizonyos testhelyzeteket vesz fel, vagy ringatja magát,
  valamint a már beszélni tudó kéri, hogy: “Tedd Anya ide a kezed!” vagy
  addig sürögnek-forognak, míg az öledbe bújva “kicsikarják” a simogatásod, cirógatásod, az együtt játszást, ringatást, láblógató-höcögtető-forgató mondókázást, éneklést.
  Ez mind olyan tudás gyermekeinkben, amit mi tanulhatunk tőlük. Ők a jelen pillanatnak élnek, számukra így természetes, az “itt és most” igényei szerint tenni a dolgukat.

  A fent említetteteket a One Brain módszer beépítette az eszköztárába, megvizsgálva, megértve ezek működését, felismerte, hogy mennyire hatékony és értékes tudás.
  Néhány gyakorlat és megfigyelés ezek közül:

1. HOMLOK-TARKÓ TARTÁS (magunkon vagy máson)
   – természetes (neurológiailag pontos) mozdulat a stressz oldására,
   megnyugtató, összpontosító gyakorlat – hatalmas az ereje. Bármilyen trauma esetén alkalmazható, életmentő is lehet.
2. FEKVŐ NYOLCAS (VÉGTELEN JEL)
   Rajzoljunk, rajzoltassunk gyermekünkkel fekvő nyolcasokat.
   Minél nagyobb papírlapot adjunk neki és mondjuk hogy használja ki a teljes lapot. Ezzel az egész teste mozgásba lendül – de levegőbe rajzolva is működik: jobb, bal, majd mindkét karral. Ez a kineziológia gyakorlat lehetővé teszi a középvonal keresztezését folyamatos mozgás közben, ami megerősíti,
   illetve újra harmonizálja a két agyfélteke együttműködését.
   Bár mindkét agyfélteke kap információt mindkét szemtől, de a BAL agyfélteke akkor aktivizálódik, ha jobbra nézünk, a jobb szem vezérletével. A JOBB agyfélteke akkor aktivizálódik, ha balra nézünk, a bal szem vezérletével.
   A középvonali területen a két agyfélteke egyesíti a képeket.
   Ez a gyakorlat segít:
   – a két agyféltekét egyszerre, összehangoltan használni (jól dönteni)
   – jobban látni (tisztán látni)
   – könnyebben olvasni, amit elolvas, megérteni (a környezet információit is)
   – ellazulni tanulás közben (örömmel tanulni az “élet-iskolájában”)
   – koordináltnak lenni (összhangban önmagunkkal és másokkal)
   – és figyelni (nyitottnak, érdeklődőnek, lelkesnek lenni)
3. TESTÜNK, MINT JELZŐRENDSZER
   A fizikai test – fizikai nyelven fog jelzést küldeni:
   – fájdalom, merevség vagy nem megfelelő működés formájában.
   Testünk jelzéseire hajlamosak vagyunk felszínesen reagálni, a tünetet kívánjuk megszüntetni, s megtanították nekünk, hogy mindenre van egy gyorsan ható pirula.

   Képzeld, hogy mész az autópályán és az olajlámpa kigyullad, megállsz, hívod az autószerelődet… Jön, és egy kalapáccsal beveri az olajlámpát és azt mondja:
   “Most már nem világít, mehetsz tovább!
   … Te felháborodsz, hogy miért nem nézi meg, mi az oka annak, hogy jelez a lámpa… 

   Ezt teszed, amikor tünetet kezelsz – egy fájdalomcsillapító, és már nem fáj, vagyis nem ég a lámpa, de a fájdalomérzet okát nem tudod. A jelzést addig kapod, míg meg nem érted az üzenetét: és egyre drasztikusabb jeleket produkál a test, mígnem elkezdesz foglalkozni magaddal megvizsgálva felmerülő probléma érzelmi, gondolati hátterét.
   Minden akadályozó érzésnek, hitrendszeri mondatnak megvan a területe a testünkön. A jelzéseket kiiktathatod ideig-óráig, de a tested, jó barátként, újra meg újra “elmondja” majd, hogy hol kell megtisztítani gondolataidat, érzéseidet.
   TESTED TÉRKÉPÜL SZOLGÁL A TESTI-LELKI-SZELLEMI GYÓGYULÁS ÚTJÁN.
   
   

• EGY CSALÁD AKKOR VAN JÓL, HA AZ ANYA JÓL VAN!
  – nagyon fontos, hogy mi “rezeg” át belőlünk a gyermekeinkbe, hiszen ők ezeket az érzéseket és hitrendszeri mondatokat feltétel nélkül fogják magukévá tenni.
  A szembenállás, harag, sértődöttség, ellenségeskedés, kishitűség, bánat, bűntudat, közömbösség és elkülönülés érzése szűrő nélkül,
  “egyenes adásban” érkezik hozzájuk és épül be.

  EZÉRT FONTOS, HOGY TISZTÁBAN LEGYÜNK ÉRZÉSEINKKEL,
  ÉS HOGY TUDJUK IS, HOGYAN KEZELJÜK EZEKET!

  Gyermekeinkhez ez is továbbjut, és, ha azt kapja az anyjától, hogy:
  “igen, most haragszom,
  de hajlandó vagyok itt és most tenni azért, hogy a helyzetet megoldjam”,
  akkor egy életre szóló tapasztalattal ajándékoztuk meg őket.

  … és ez azt jelenti, hogy ezeket a negatívnak tartott érzéseket
  nem szabad tagadnunk, vagy elkerülnünk, mert akkor tudat alatt fog működni és irányítani a reakcióinkat, mindennapi döntéseinket, hanem
  – megengedjük magunknak, hogy így érezzünk,
  – elfogadjuk, hogy érezhetünk így,
  – eldöntjük, hogy meddig akarunk így érezni
  ezáltal a folyamatot mi irányítjuk – és innen egy lépés már, hogy
  – átfordítsuk ezt az érzést, az erejét a megoldás irányába tereljük.
  
  Gyermekeinknek így tanítjuk meg kezelni a külső-belső konfliktusokat, így tanítjuk meg őket az elfogadásra, hajlandóságra, érdeklődésre, lelkesedésre, bizalomra, ráhangolódásra, együttérzésre és arra, hogy így lehetnek magabiztosak és teljesek.

• Az érzéseken túl útravalónak minden gyermek megkapja az a HITRENDSZERT,
  amit nevezhetünk az otthonról hozott mintának is.
  Ezt a, közel 6000 mondatból álló, “programot” ugyanolyan feltétel nélkül vési tudatába (majd tudatalattijába) a gyermek, mint az érzéseket, illetve azok kezelését.

  Azok a mondatok, bizonyára ismerősen hangzanak, amelyek úgy kezdődnek, hogy:
  “A mi családunkban mindig (vagy soha)… “
  “Olyan leszel, mint …”
  “Ha … lett volna, akkor sikerült volna …”
  “Ilyen fajták vagyunk, …, nincs mit tenni ellene.”
  “Ez … mindig is így volt, mindig is így lesz.”

  … és folytathatnánk a sort, de a lényeg az, hogy ezek, a jó és védelmező szándékkal átadott, sokszor generációkon túlnyúló mondatok között, sok az olyan, amely a későbbiekben (még gyerek-, vagy felnőttkorban) megnehezíthetik, visszatarthatják, gátolhatják a fejlődést az élet minden területén.

  Sokszor olyan hitrendszeri mondatok hatnak egy-egy életterületre,
  mely látszólag nincs vele összefüggésben.

  Saját tapasztalatból mesélem el a következőket:

  Tizenkét évesen nagymamámhoz utaztam, városon belül, villamossal, a két éves öcsémmel, úgy, hogy a villamosig elkísért anyukám és az érkezéskor várt nagymamám.
  Azzal a mondattal indított útra anyukám és ültünk fel a villamosra , hogy:
  “Soha ne engedd el a kezét az öcsédnek!”
  Megérkeztünk, nagymamával a villamosmegállóban találkoztunk.
  Ennyi a történet.

  A felelősségérzet, ami rám nehezedett akkor, újra működésbe lépett, amikor huszonnégy évesen elveszítettük a szüleinket és a két, tizennégy és tíz éves öcsémet magamhoz vettem.
  Az akkori hitrendszeri mondat:
  “Soha ne engedd el a kezét az öcsédnek!”
  teljes gőzzel működött. Ez így volt jól!

  Aztán teltek az évek, és az ifjúvá serkenő fiúk kezét még mindig fogtam…,
  mert ezt kérte tőlem anyukám.
  Öccseim kirepültek volna, ahogy az természetes és egészséges,
  de én fogtam a kezüket … és hiába tudtam, hogy el kell őket engedni,
  a “programozott” tudatalattiból azt a parancsot kaptam, hogy fogjam a kezüket.
  Mindaddig feszült a “fogni-engedni” játszma, míg rá nem jöttem, hogy a történet kulcsa ez a mondat, ez a hitrendszeri mondat irányította a folyamatokat.

  Mindez “csak” egy példa a hitrendszeri mondatok működéséről.
  Ezek vannak, és jó, hogy vannak, mert így adja át a generációs tapasztalatokat
  egy-egy család, vagy nagyobb közösség, igaz, sokszor a gátló elveket is, de ez nem probléma, ez feladat. Egy teendő van ezzel, mégpedig az, hogy, ha felismerjük (figyeljünk az ismétlődő mondatainkra, szavajárásainkra pl.: “hihetetlen”, “nem lehet igaz”, “mindegy”, “mi így szoktuk”), vizsgáljuk felül, hogy valóban javunkat szolgálják-e és ha nem, akkor fogalmazzuk át és igyekezzünk tudatosan beszélni, ne megszokásból! … mert A SZÓ TEREMT!


“Pici gyermek
Édesanyja karján
Mit köztük látsz,
Az a szivárvány.”

Arany Viktor: Anya-gyermek vers
Torner Noémi
One Brain konzultáns, oktató
www.viganda.hu