A húsvéti ünnepekre készül?dés természetes része a tavaszi nagytakarítás. A tél sötétje után az otthonunk is felfényesül, ahogy a megpucolt ablakokon át szabadon áramlik be a fény, és a megtisztult lakóhely is egy fényesebb érzetet áraszt. Sokan a Húsvétra készül?dvén a tavaszi böjt segítségével a testüket is megtisztítják, de a személyiség megtisztítására, és ezen keresztül a Lélek felfényesítésére már egyáltalán nem, vagy kevéssé fektetünk hangsúlyt.
A Lélek célja a fejlődés, a tágulás, alap természete a szabadság. Ezek a folyamatok pedig rugalmasságot, a változásra, változtatásra való hajlandóságot igénylik. Rutinokra épült hétköznapjaink, berögzült megszokásaink egy idő után merev keretekké, sémákká formálódnak, és észre sem vesszük, hogy az évek múlásával ezek révén hogyan korlátozzuk be magunkat, hogyan akadályozzuk fejlődésünket, és hogyan zárjuk ki, hogy megújult látásmódunk, személyiségünk újabb színt hozhasson életünkbe. Hitrendszereink, „megkövesedett” megszokásaink rabjaivá válunk. Ahogy testünk sejtjei is rendszeres időközönként megújulnak, úgy lelkünknek és szellemünknek is rendszeresen meg kell újulnia: ez a lelki-szellemi frissesség forrása (mert különben ott is nagyon hamar megöregszünk, ahogy a testünk is így járna, ha nem újulnának meg sejtjeink). Másként gondolkodásmódunk „becsontosodik”, rugalmatlanná válik, amely által életterünk is beszűkül. A Lélek alap természete ettől nem változik, számára létszükséglet a fejlődés, így ha mi magunk nem engedjük meg a változásokat, tudatosan nem teszünk értük, akkor az Élet hoz olyan helyzeteket, amelyek arra kényszerítenek bennünket, hogy változzunk, változtassunk, átalakítsuk magunkat, és berögzült szokásokra alapozott életünket.
Ha hajlandóak vagyunk tudatosan szembenézni idejét múlt megszokásainkkal, amelyek már nem szolgálnak minket, és azoktól egy „lomtalanítás” keretében megválni, akkor erre a belső „nagytakarításra” is kiválóan alkalmas a tavaszi időszak, amely nem csak a természetben, de bennünk is az újjászületést támogatja. Ahogy a fák is kirügyeznek tavasszal, bennünk is személyiségünk új aspektusai „rügyezhetnek ki”, amelyek gondos ápolással aztán termőre fordulhatnak életünkben. Így a húsvéti előkészületek, de az utána is még tartó tavaszi időszak kiválóan alkalmas arra, hogy feltárjuk azokat a részeket személyiségünkben, azokat a helyzeteket életünkben, amelyek már nem szolgálnak minket, és amelyektől jobb megválni, mert különben nem adunk helyet az újnak. Ahogy a tavaszi vetés is csak akkor kaphat helyet a szántóföldeken, ha előzőleg, a korábban már learatott termés után ott maradt kiszáradt tarlót felszántják. Ha e nélkül vetnék el tavasszal a magokat, akkor elég szegényes lenne a nyár végi aratás eredménye… Hiába akarunk újat, mást az életünkben, mint ami van, ha nem csinálunk neki helyet. Egy állott vízzel teli pohárba sem lehet friss vizet önteni, amíg nem öntjük ki a régit. Ha nem engedjük meg a változást az életünkben, az olyan, mintha friss vízre vágynánk, és mégis a régi állottat isszuk.
Időnként tudnunk kell megújulni, éppen ezért fontos lenne minden évben számot vetni azzal, hogy mi az, aminek az ideje lejárt már életünkben, mi az, amit el kellene engednünk, amitől meg kellene válnunk, és mi az, aminek viszont helyet kellene adnunk személyiségünkben, életünkben. Egyik tanfolyami résztvevőm mondta, amikor a téli zord időben csoporttársai azon berzenkedtek, hogy milyen hideg van: mióta hosszabb ideje Malájziában él, azóta tudja különösen értékelni azt, hogy milyen szerencsések vagyunk mi magyarok a négy évszakunkkal, mert a tavasz által minden évben megadatik nekünk az újjászületés lehetősége, amelyet a tavaszi energiák hoznak el nekünk. Értékeljük hát ezt az adottságot, és éljünk vele! Nézzünk körül személyiségünk és életünk „háza táján”, hogy mi az, ami megújulásra, megújításra szorul. Segítheti a „leltározást”, ha tudatosságunk fényével megvilágítjuk életük egyes területeit, hogy:
- Hol vannak hosszú ideje sémák az életünkben?
- Hol egysíkú az életünk?
- Hol szorítjuk keretek közé önmagunkat, életünket?
- Hol vagyunk megszokásaink rabjai?
- Hol van jelen a rugalmatlanság az életünkben?
- Hol ütközünk akadályokba rövidebb/hosszabb ideje? Vajon ezek milyen változtatásra próbálnak ösztökélni?
- Hol halogatunk egy döntést, amit már rég meg kellene hoznunk?
- Hol kellene valamit meglépni, de mégsem tesszük?
- Hol nem vállalunk felelősséget önmagunkért, életünkért?
- Hol nem teszünk erőfeszítéseket életünk jobbra fordulásáért?
- Hol vonakodunk megtenni lépéseket, változásokat, csak azért mert az Élet nem úgy alakítja az eseményeket, ahogy a mi elképzelésünk szerint a változásnak történnie kellene? (Ezzel megkérdőjelezzük az Élet Bölcsességét… Ilyenkor egónk akarja átvenni az irányítást olyasmi felett, amihez nincs meg a tudása. Csak Lelkünk Bölcs Szava az, amelyeik a megfelelő utat, irányt, viszonyulást, cselekvési módot tudhatja és megsúghatja. De csak ha hajlandóak vagyunk hallgatni rá…)
- Hol erőltetünk, kényszerítünk magunkra dolgokat? (Hisz a Lélek alaptermészete a rugalmasság, a szabadon szárnyalás. Csak az szolgál minket, amit tényleg lelkesedéssel csinálunk, mert az a Lélek Útja, és ezzel tehetünk a legtöbbet mások javára is.)
- Hol vagyunk túl szigorúak magunkhoz?
- Hol nem engedünk meg magunknak valamit?
- Hol akarunk görcsösen valamit, ahelyett, hogy lágyan engednénk történni, alakulni a dolgokat?
- Hol tagadunk meg valamit az életünkben, önmagunkban, pedig azok léteznek?
- Melyek azok az életterületek ahol „rendet kellene tennünk”, de mégsem foglalkozunk vele, ami elől inkább elmenekülünk?
- Hol hoz újra és újra egy helyzetet elénk az Élet, amit vonakodunk felvállalni?
- Melyek azok a témák, amiket szándékosan kerülünk, még csak gondolatban sem akarunk foglalkozni velük, pedig már régóta zavarnak?
- Mi az, ami elől rendszeresen megfutamodunk?
- Milyen berögzült rutinjaink vannak, amelyek már nem szolgálnak minket?
- Mi az a gondolkodásmód, ami korlátozó tényezővé vált életünkben?
- Melyek azok a felmenőinktől, a társadalomtól átvett, vagy saját tapasztalataink révén kialakított „dogmák”, amelyek korlátozzák szabadságunk megélését?
- Mi az, amit azért nem merünk megtenni, megengedni magunknak, mert attól tartunk, mások mit gondolnak rólunk, mit fognak szólni?
- Melyek azok az attitűdjeink (hozzáállás, viszonyulás saját magunkhoz, másokhoz, az élethez), amelyek akadályoznak a kiteljesedett, boldog életben?
- Hol tűnt el az életteliség az életünkben?
És még folytathatnám a sort… Egyszóval, személyiségünk mely része, életünk mely területe az, amely változásért „kiált”? Mi az az életterület, ahol el kellene engednünk valamit, netán valakit, és ahol be kellene engednünk valami vagy valaki újat? Ezek mind olyan helyzetek, ahol nem akarunk kilépni a régi cipőnkből, pedig már elnyűttük. Ezzel megakadályozzuk, hogy új irányt vehessen fel az életünk. Személyiségünk „leltározása” vonatkozásában segítségünkre lehet az is, ha valakinek egy tulajdonsága nagyon zavar bennünket a környezetünkben. Érdemes megnézni, hogy az a tulajdonság nálunk mely életterületen van jelen, nekünk azon tulajdonság vonatkozásában hogyan kellene változni: netán nálunk is túlsúlyban van valahol, vagy netán pont hiányzik, ezért ki kellene magunkban fejleszteni, munkálni.
Életünk csak tőlünk változhat. Helytelen arra várni, hogy majd magától megoldódik valami, magától megváltozik az életünk, vagy esetleg másra várni, hogy ő tegyen lépéseket annak érdekében, hogy a mi életünk is változhasson. Ugyanis ezzel kiadjuk az irányítást, a felelősséget az életünk felett. „Ha pedig odaadjuk valakinek a döntés jogát az életünk felett, akkor ne csodálkozzunk, hogy dönteni fog.” Még ha nem is érzünk erőt a cselekvésre, vagy nem hisszük el magunkról, hogy képesek vagyunk meglépni, véghezvinni a változást, változtatást, akkor is legalább hajlandónak kell lennünk meghozni az elhatározást, hogy elengedjük a régit, és megnyílunk az újnak. Ez az első és legfontosabb lépés. Ne az akadályokat keressük, soroljuk magunknak, hogy miért nem lehetséges a változás, hanem a lehetőségeket keressük. Ha a szándék, a döntés megszületik bennünk, akkor az általunk kisugárzott rezgések is megváltoznak, és el kezdjük vonzani azt, amit szándékunkként megfogalmaztunk. Az Élet támogatólag mellénk áll, segítségünkre lesz abban, hogy „kitakaríthassuk, ami már nem szolgál minket, és elhozza nekünk azokat a lehetőségeket, amelyek révén szándékunk megvalósulhat. A változás mindig belőlünk indul ki, először bennünk kell megváltoznia dolgoknak (látás- és gondolkodásmód, hitrendszer, attitűd, stb.), ekkor rendeződhetnek körénk is a változások. Amint a mi hozzáállásunk önmagunkhoz, másokhoz, az élethez, életünkhöz változik, úgy engedjük meg, hogy a bennünket és a Lelkünk fejlődését szolgáló változások megérkezhessenek életünkbe.
Engedjük meg magunknak a felfrissülést, az átalakulást azokon a területeken, ahol már szorít, kényelmetlenné vált a régi, ahol csak újabb és újabb kudarcokat élünk meg, ahol már nincs fény és öröm az életünkben. Ahogy ruhatárunkat is felfrissítjük időnként, ugyanígy személyiségünk „ruhatára” (jelmezeink, álarcaink, szerepeink) is időnként le kell, hogy cserélődjön, hogy valódi önmagunk aspektusai megmutatkozhassanak. Mert ez az egyetlen „szerep”, ami valóban értünk van, ami valóban kényelmes lehet számunkra, és ami kiteljesedésünket szolgálja. Minden más szereppel valójában nem a külvilágot, hanem önmagunkat csapjuk be, és olyan dolog fenntartásába fektetünk energiát, amivel folyamatosan önmagunk ellen dolgozunk. Döntsük el, hogy az életünket magunkért „játsszuk”, vagy másokért!
Bízzunk benne, hogy az Élet mindig csak olyan változást akar elhozni személyiségünkben, életünkben, ami értünk van. Ha ennek ellenállunk, akkor önmagunk ellenségeivé válunk, és akadályává válunk annak, hogy az Élet megajándékozhassunk bennünket valami sokkal jobbal, mint amit félünk elengedni. A kényelmes, megszokott, biztonságos, egy idő után börtönné válhat. Az új viszont tágasságot hozhat életünkbe, hisz, ahogy mi magunk és az életünk is változik, határaink is tágulnak, és ennek következtében lehetőségeink is. Ne az Életet akarjuk kordában tartani, korlátozni, és így a változásokat életünkből kizárni, hanem azokat a félelmeket, amelyek hitrendszereink révén meg akarják akadályozni, hogy a bennünket szolgáló változásokat személyiségünk és életünk vonatkozásában beengedjük, illetve meglépjük. Az Élet mindig fejlődés, előre haladás, így ami újat adni akar az Élet, az csak jó lehet, az csak magasabb szintre emelhet bennünket életünkben.
Engedjük be a szeszélyes és bolondos április energiáit: engedjük meg saját életünkben is a változékonyságot, a spontaneitást, a gyermeki nyitottságot, a kíváncsiságot az új dolgokkal kapcsolatban. Merjünk Bolondok lenni, ahogy a Tarot kártya Bolond lapjának archetípusa is tanítja: merjünk elindulni az új és ismeretlen felé teljes hittel abban, hogy az bennünket szolgál, és hogy semmi bántódásunk sem eshet. Merjünk elengedni akár olyan dolgokat is, amiket hosszú évek munkájával értünk el, hisz attól még nem biztos, hogy egy életen keresztül tudnak szolgálni minket. Merjünk másként csinálni dolgokat, mint ahogy eddig tettük, engedjünk el szokásokat, amelyek már nem bizonyulnak működőképesnek életünkben. Az Élet mindig csak azt veszi el, aminek lejárt az ideje, ami már nem szolgál minket. Nyíljunk meg az újnak, amivel az Élet meg akar ajándékozni bennünket, ne hagyjuk, hogy a félelmeink visszatartsanak a változástól, változtatástól, és ez által megfosszuk magunkat az Élet ajándékaitól. Merjük Lelkünk „pillangóját” követni, és bízzunk abban, hogy minden léptünket a Jó Isten vigyázza (a Szent Lélek Galambja ezt szimbolizálja), így nem eshet semmi bántódásunk. Ne engedjük, hogy félelmeink visszatartsanak, amit a ruhába harapó kutya szimbolizál a kártyán. Merjünk kockázatot vállalni, mert a Lélek Útján valójában nincs is kockázat (azt csak a félelmeink hitetik el velünk, hogy ez az út kockázatos), hisz az értünk van, arra kell mennünk, az szolgál minket. Amerre a szívünk hív, az pedig biztosan a Lélek Útja.
Engedjük be a tavasz energiáit életünkbe: a friss szellőt, az új hajtásokat, az újjászületést! Ahogy a természet is kivirul és élettelivé válik ilyenkor, a mi életünkkel is csak ez történhet!
Herman Hesse Lépcsők című verse szépen foglalja össze mindazt, amire írásommal szerettem volna rávilágítani. Vagyis hogyan hív a Lét folyton változásra, amelynek megnyílva mindig eggyel feljebb léphetünk életünk spiráljában:
„Ahogy a virág hull, s ifjú öreggé lesz:
a maga idején borul virágba
minden erény és bölcsesség, az élet
minden lépcsője, s nem tarthat örökre.
A szív a lét minden hívó szavára
legyen kész, hogy búcsúzzék és újrakezdjen,
mert így tud majd csak más, újabb körökbe
belépni bánat nélkül, bátorsággal.
És olyan varázs él minden kezdetekben,
Amely megvéd s élni segít szavával.
Derűsen lépjünk ki terekből terekbe,
ne válasszuk egyiket sem hazánknak,
a világszellem nem köt, nem határt szab,
de kitágít, lépcsőkön fel, emelve.
Alig miénk az otthon biztonsága
egy életkörben, már a petyhüdés jön:
csak ki mindig kész útra, indulásra,
szabadulhat a bénító közönytől.
És úgy lehet, hogy a halál órája
is új terek felé küld megifjulva.
Hív bennünket a lét szava mindig újra.
Fel hát szívem: búcsúzz új gyógyulásra.”
(Keresztury Dezső fordítása)
Áldott Húsvéti Ünnepeket, és Kiteljesítő Átalakulást, Újjászületést kívánok!
Tuboly Beatrix