Kineziológia a gyakorlatbanÉrdekelne a kineziológia, de még nem tudod elképzelni, hogyan is tudna segíteni rajtad? Szeretnéd tudni, hogy milyen emlékekre vezethetők vissza a betegségek vagy mely élmények generálhatnak testi tüneteket? Egyszerűen csak szereted az elmélethez társítani a gyakorlatot? Nézzünk együtt a tünetek mögé!Gyakorlati tapasztalatok néhány betegség, tünet okairól Átmeneti látásromlás kitesztelt oka: A párkapcsolat megromlása idején jelent meg a tünet, a hölgypáciens partnere külön utakon járt, így ő nem látott tisztán az adott helyzetben és a jövőjét illetően. Műtét utáni átmeneti hangszalag-bénulás kitesztelt oka: Gyermekkorban tanári megjegyzés során kialakult gátlást kellett oldanunk. Jóindulatú csomó a mellben kitesztelt oka: A hölgy ebben az időszakában túlzásba vitte a gondoskodást, úgy érezte, hogy neki kell megoldani barátai, ismerősei problémáit és nem foglalkozott a saját érzelmi szükségleteivel. Visszahúzódásra, benső párbeszédre volt szüksége. Döntésképtelenség kitesztelt oka: A páciens szerette volna elérni, hogy döntéshelyzetekben fel merje vállalni saját érzéseit, érdekeit. Az oldás során magzati időszakba kellett visszamennünk, ahol jelentkezett az anya nagyfokú félelme. Az anamnézis felvétel során kiderült, hogy a hölgy egy halvaszületés után született. Felnőttkori tanulási nehézség kitesztelt oka: 1.Első osztályos gyermekként, nagy lelkesedéssel indult iskolába, de már az első hónapban a tanár nem megfelelő bánásmódjának köszönhetően olyan mértékű stressz érte a kisgyereket, hogy a tanulásra nem érezte megfelelőnek magát felnőtt korában sem. 2. Szemüveges kislányként került iskolába, ahol az osztálytársak csúfolták a letapasztott szemüveg miatt. Kényszerevés kitesztelt oka: Anyával konfliktussal teli kapcsolat. Kisebbrendűségi érzés kitesztelt oka:Szüléskor derült ki, hogy ikreket vár az anyuka. A másodikként megszületett gyermeknél jelentkezett ez az érzés. Klausztrofóbia kitesztelt oka:A páciens kisgyermekként biztonságérzetének elvesztését élte át, mikor a testvérét sürgősen kórházba kellett szállítani és a szülők, mivel közel volt a kórház, őt egyedül hagyták otthon. Időközben besötétedett és ő nem mert lámpát gyújtani. Nagyon félt, míg szülei haza nem értek. Visszatrő köhögés kitesztelt oka:A páciens évek óta köhögött, az orvosi kivizsgálások nem állapítottak meg betegséget, elváltozást. Az oldás során az óvodakezdés napjára kellett visszamennünk. Ezt az eseményt keserves élményként élte meg a hölgy, sokat sírt, hisztizett az elválásnál. Menstruációs zavar kitesztelt oka: 1.Születésélmény. A gyermekkori én sérült, teljes elfogadás, nőiség megélhetését kellett erősítenünk. 2. A páciens menstruációs napokon tisztátalannak érzi magát. Az oldás során iskoláskori élmény került felszínre, az osztálytársak csúfolták menstruációs időszakban tornaórán, mivel nem tudott minden feladatban részt venni. 3. Apa nem akart gyermeket, a páciens több vetélés után született. Önértékelési zavar kitesztelt oka: 1.Gyermekkorban az apa becsmérlően beszélt a lányához, örök elégedetlenségének hangot adott szinte minden helyzetben nyilvánosan is. 2.Fiúnak várt lány. Pánikbetegség kitesztelt oka:Lelki társ elköltözésének mozzanata, a kapcsolattartás a jövőben már meglazult és a hiányát sokáig nem töltötte be új barát. Párkapcsolati probléma kitesztelt oka:Apa 7 évvel ezelőtti halálát nem sikerült feldolgozni.
Szexuális nehézség kitesztelt oka:
nő: első szexuális élmény során a partner negatív megjegyzése. férfi: veszteségtől való félelem élmény, nagyon közeli hozzátartozó súlyos betegsége. Vérnyomás probléma kitesztelt oka:Munkahelyi probléma, főnökkel való konfliktus nem megfelelő kezelése.
Fenti példákból kitűnik, hogy sok esetben már rég elfeledett gyermekkori élményeink okozzák mai lelkiállapotunkat. Ha az orvosi kivizsgálások nem mutatnak elváltozásokat, érdemes átgondolni a múltunkat és semlegesíteni a negatív helyzetekhez kötődő érzelmeinket. |