|
Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy szervezetünknek napi 2-3 liter vízre - folyadékra - szüksége van. Fontos azonban megjegyezni, hogy a folyadékszükséglet egyénenként és évszakonként is változó.
Mivel testi felépítésünk és egyéni szükségleteink különböznek, általános recept nem létezik, viszont kialakíthatjuk magunknak a számunkra legmegfelelobb ivási szokásokat az alábbiak alapján. Figyeljük meg, mennyi folyadékra van szükségünk, ahhoz, hogy ne legyünk szomjasak, és igyunk ennek megfelelő mennyiséget (a napi 2-3 liter hozzávetőleges mennyiség). Kerüljük a túl hideg italokat, bármelyik évszakban járunk. A hideg időben azért, mert az alacsony külső hőmérséklet miatt testünknek többletenergiára van szüksége, a hideg ital pedig lehűti belül is a szervezetet. Nyáron, a nagy melegben a túl hideg ital pillanatnyilag felfrissülést okoz, azonban a felmelegedett, átforrósodott szervezetet sokkolja, így akár rosszullét lehet az ára a hirtelen frissességnek. Mit igyunk? Az ásványvíz egészséges, vegyük figyelembe azonban azt, hogy mivel ásványi anyagokban gazdag, napi több liter fogyasztása megterheli a vesét, túlzott működésre készteti, hosszú távon vesekövet okozhat. Igyunk ezért inkább tisztított csapvizet, ahol a csapvíz finom, bátran igyuk tisztítás nélkül, de a legjobb, akinek van rá lehetősége, szerezzen be forrásvizet. A téli hónapokban lehetőleg fogyasszunk sok teát, meleg (de nem forró) italt, így biztosítva a téli folyadékszükségletet, mely alacsonyabb a nyári 2-3 liternél. Lehet ez gyömbértea, zöldtea vagy gyógynövény-főzetek (utóbbinál azonban ügyeljünk arra, hogy a legtöbb gyógynövényt csak kúraszerűen alkalmazzuk). Napi egy pohár jó minoségű vörösbor – különösen nőknek – hozzájárul a vérkeringés fokozásához, akár még rákmegelőző hatása is lehet. |