Hosszú évek óta tartó problémával fordultam a kineziológia módszeréhez: ha sok ember előtt kellett beszélnem (kb. 6-7 ember már soknak számított), remegett, illetve elcsuklott a hangom, és elpirultam. Egyetemi szemináriumokon is csak akkor mondtam el a véleményemet egy-egy témáról, ha felszólítottak, de ez mindig kellemetlen élmény volt. Az új munkahelyemen értekezletek alkalmával rendszeresen kellett fordítanom 10-20 ember előtt,- akikkel mind jó viszonyban vagyok, és akiket kedvelek- ilyenkor enni sem tudtam előtte, és többször rámjött a sírás.

Több komoly problémám volt, amikor kineziológushoz fordultam, és már azzal is megelégedtem volna ha csak egyet sikerül megoldani. Minden várakozásomat felülmúlta az, ami az elmúlt három hónapban történt.

Pánikbeteg voltam, azaz állandó halálfélelemmel küzdöttem. Két nagyobb rohamom volt, mindkétszer egyedül voltam otthon a gyerekekkel. Annyira megrémültem, hogy utána minden erőmmel megpróbáltam távol tartani ezeket a rohamokat, és így jutottam el a „félelem a félelemtől” állapotába. Ez teljesen felőrölt.

Drága Iluska,
nagyon hiányoztok... nem jó visszakerülni a zűrzavarba, ahol semmi sem egyértelmű, de minden akadályokkal teli és nehéz. Egyfolytában fáradtnak érzem magam, aminek nyoma sem volt az elmúlt 5 napban. Valahogy nem találom a helyem. Hiányzik az a szeretet, ami a közösségetekben jelen van, az a hozzáállás, figyelem és azonosság, ami nem engedi meg a Barometria "Elkülönült" szintjére sodródni az embereket, az az őszinteség, amit bátran vállalhatunk, hiszen jutalma az elismerés, a megértés, bármilyen elfogadhatatlannak is tűnik a mesterséges erényekből kovácsolt álszent, "hagyományos" világnézetben.

Egy kliens tapasztalata Kernács Mártához