Arisztotelész ritka tehetségként értékeli, hogy valaki „
a megfelelő személyre a megfelelő mértékben, a megfelelő időben, a
megfelelő célból a megfelelő módon tud haragudni.”
Az említett idézettel arra szeretnék
rávilágítani, hogy szülőként példamutatással, az érzelmeink,
indulataink megfelelő kezelésével mi tanítjuk gyermekeinket a helyes
vagy helytelen reagálási módra. Napjainkban a rohanás, a pénzhajszolás
az elsődleges elfoglaltsága a legtöbb embernek. Mindenki türelmetlen,
ideges, siet valahová.
Nincs
idő egymásra, nincs idő a gyerekekre, nagyok az elvárások és az
igények. Ezt alakítjuk ki bennük is, már kisgyermekkorban. Reggel
sietünk az óvodába, majd az iskolába, délutánonként a külön
programokra, aztán haza leckét írni. Túlhajszoljuk Önmagunkat és
gyermekeinket is. Az utóbbi hetekben többször előfordultak lövöldözések
iskolákban, igaz ez Amerikában esett meg. Sajnos hazánk sem maradt ki a
tragédiák sorából, amikor fiatalkorúak bántalmazták társukat, melynek
visszafordíthatatlan következménye lett. De nem kellene, hogy
vérmérsékletünk a végzetünk legyen! Gyermekeinket tanítsuk meg
indulataik kezelésére és érzelmeik kifejezésre juttatására egyaránt. A
ma felnövő generáció az előzőnél világszerte hajlamosabb az érzelmi
zavarokra: magányra, depresszióra, dühre, féktelenségre, idegességre,
szorongásra, indulatosságra, agresszióra. Szükség van tehát az érzelmi
nevelésre: az önismeret, önkontroll, az empátia, odafigyelés a másikra,
a konfliktuskezelés és az együttműködés elsajátítására.
„Jól csak a szívével lát az
ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Antoine
de Saint-Exupéry: A kis herceg
Az érzelmeink lényegében egytől-egyig
cselekvésre való indíttatások, az evolúció által belénk rögzült,
azonnal bevethető minták, melyeket a szocializációnk során egyénibbé
tettünk. A bennünk kiváltódott érzelmeknek megvan a maguk sajátos
biokémiai folyamata.
Fontos, hogy szülőként már kicsi korban megkezdjük gyermekeink érzelmi
nevelését is. Sok türelemmel, toleranciával, példamutatással tegyük
mindezt. Az érzelmek megnevezése és arckifejezéshez kötése alapvető
cél, mert ha nem vagyunk képesek egyértelműen felismerni, leolvasni a
másik személy arcáról az érzelmeket, komoly bajba kerülhetünk. Ha
tévesen értelmezünk, például ellenséges reakciónak vélhetünk egy
semleges jelzést, melyre akár agresszíven is reagálhatunk. Viselkedés
viselkedést szül. Az érzelmi nevelést ösztönösen, csecsemő korban
elkezdjük gyermekeinkkel. A picik dühödt sírásából nyilvánvaló, hogy
igen heves érzelmeik vannak. Anyaként keressük, mit tehetünk értük,
hogyan nyugtassuk meg Őket. A hisztis korszakot könnyebb elviselni, ha
következetesek és türelmesek maradunk. Játék közben sokat tanítottam
fiaimat az érzelmeik megfogalmazására és kifejezésére, akkoriban még
csak ösztönösen. Meseolvasás
közben, mesefilm nézésekor is végigelemeztük, melyik szereplő mit
érezhetett, és a fiúk mit tettek volna a szereplő helyében. Élvezték a
beszélgetéseket. A gyerekeknek 5-6 éves korukra meg kell tanulniuk
felismerni és megfogalmazni az alapérzelmeket. Az öröm, a bánat, a düh,
a félelem, a meglepetés és az undor mind olyan érzés, melyet átéltek
életük során. Érzelmi kitöréskor fogalmaztassuk meg velük érzéseiket és
legyünk segítségükre azok beazonosításában. Gyermekeinkre 4 éves
korukban általában jellemző életkori sajátosság a „nagyotmondás”. 5
éves korukra a szerénységnek utat nyitó önismeret kialakulása veszi
kezdetét. Óvodáskor vége, iskoláskor kezdete a társas érzelmek
kialakulásának időszaka: szerénység, féltékenység, gőg, bizonytalanság,
irigység és az önbizalom segít abban, hogy másokkal össze tudják mérni
magukat. Az iskoláskor időtartama alatt megtanulja magát „értékelni,
besorolni”: népszerűségét, vonzerejét, tudását másokéval
összehasonlítani. 6-14 éves korig az iskola egy „próbaterep”,
meghatározó élmény a serdülőkorra nézve, hiszen javarészt az ott elért
sikerek, illetve sikertelenségek kihatnak a gyermek önértékelésére. A
kudarc önsorsrontásba csaphat át, mellyel gyermekünk egész életén át,
ronthatja a saját esélyeit. Fontos még, hogy ebben a korban megtanulja
késleltetni a vágyteljesítést, kialakuljon benne a társas
felelősségérzet, kordában tudja tartani érzelmeit és optimistán
tekintsen a világra. A középiskolába való átlépés a gyermekkor végét is
jelenti. Kamaszaink ebben a korszakukban találkoznak először az
alkohol, a drog, a dohányzás, a szexualitás kísértésével. Fontos, hogy
bizalommal fordulhasson a szüleihez. Az önbizalmuk erősítése, az
önismeret, a fejlődni tudás képességének erősítése a szülő és az iskola
közös feladata.
Indulataik kezelésére tanítsuk meg Őket.
Fejlődéspszichológus szakemberek „közlekedési lámpa” kontrollját
hasznosnak és könnyen elsajátíthatónak tartom:
- Piros: 1. Állj! Higgadj le, gondolkozz, mielőtt lépnél!
- Sárga: 2. Fogalmazd meg, mi a gond és mit érzel!
- 3. Tűzz ki pozitív célt!
- 4. Találj ki több lehetséges megoldást!
- 5. Gondold végig a következményeiket!
- Zöld: 6. Törekedj a legjobb terv megvalósítására!
Kicsi korukban szükséges a szülői
közreműködés, irányítás, amikor már elsajátították a technikát,
önállóan is képesek lesznek alkalmazni. Esténként szakítsunk időt
gyermekeink beszámolóira, mi történt velük aznap. Élménybeszámolójuk
figyelmes meghallgatása után tegyünk fel pár érzelmekre vonatkozó
kérdést. Mit éreztél akkor, mit gondolsz, mit érzett a másik? –mindig a
szituációnak megfelelően. Lehet nagyobb gyermek esetében boncolgatni,
mit kellett volna másképp tenni, hogy a végkifejlet kedvezőbb legyen.
Ha szeretettel, odafigyeléssel, sok beszélgetéssel neveljük
gyermekeinket, megtanítjuk őket megfogalmazni és kimondani érzéseiket,
boldogabb és kiegyensúlyozottabb generáció nőhet fel.
Aranyosi Éva kineziológus
Rendelő: Újpesti Gyermek és Ifjúsági Ház
1042 Budapest, István út 17-19. I. emelet 110.
Bejelentkezés telefonon: 06-30/637-2022
web: http://kineziologialap.hu
Ajánlja ismerőseinek...
|
