KINEZIOLÓGIA

Idén végre igazi tavasz van! Hosszú évek óta szinte nem is volt tavasz, a tél után nagyon hamar belobbant a nyár tüze, id?t sem adva a természet lassú éledésének, a kibontakozás fázisaiban megjelen? szépségnek, és a friss tavaszi energiák megélésének. A kertekben a tavaszi virágok épp hogy kinyíltak, már át is kellett adniuk helyüket a soron következ?nek, mert a hirtelen bekövetkez? nyári meleg nem adott lehet?séget, hogy üde tavaszi ruhájukkal hosszan díszíthessék a kerteket. Most viszont mintha a természet is úgy gondolta volna, minek a türelmetlen sietség, élvezzük ki a fokozatos kibontakozás minden csodáját, a fák leveleinek, virágainak, és a virágok kibomlásának fázisaiban rejl? minden szépséget. Ez a folyamat ihlette bennem az alábbi türelemr?l szóló írást…

Ha feltenném a kérdést: „Melyik a legfontosabb kapcsolatod?”, valószín?leg ilyen válaszokat kapnék, hogy: Az anyámmal. Az apámmal. A testvéremmel. A párommal. A gyermekemmel. A nagyanyámmal. A nagyapámmal. A legjobb barátommal. Istennel. És még ki tudja kivel…

Az élet tele van hullámvölgyekkel, egyszer lent egyszer fent, ugyebár. De mi van akkor, ha egyáltalán nem mozdul az életünk, se el?re, se hátra, úgy érezzük beragadtunk egy helyzetbe és nem tudunk változtatni ? Igazság szerint sokkal jobb a lejt?n lefelé csúszni, vagy éppen legalulról kikászálódni, mint a null pontból újra mozgásba lendíteni a dolgokat. Amikor sehová nem halad az életünk, vágyakozunk, hiú ábrándokat kergetünk, imádkozunk, hogy egyszer majd minden jobbra fordul. És nem, nem történik semmi.

Vajon mi történik ilyenkor, mit tudunk tenni, hogy újra mozgásba lendítsük az élet kerekét?

  A szeretet er?! 

Ismerjük a fogalmat, használjuk a kifejezést. Aztán tesszük, amit kell. A szeretet nevében továbbküldünk egy e-mailt vagy adunk egy koldusnak pár forintot, kiszolgáljuk a körülöttünk él?k szükségleteit. De mit teszünk akkor, ha nekünk van szükségünk támogatásra, tör?désre? Másokra várunk?! Azt gondoljuk, hogy a szeretet mások szeretetével kezd?dik. Sokszor viszont ezzel be is fejez?dik.

Végül elsétálunk az igazság mellett. Úgy gondoljuk, hogy nem kell err?l beszélni, de inkább csak veszélyes. A "gyengeségeink" nem tartoznak a szívesen látott témák közé. Sokszor takargatjuk ?ket. Amíg mások nem látják, "nem veszik észre" hogyan érzünk, azt, hogy mennyire rászorulunk a szeretetre, addig biztonságban vagyunk.  Sokszor mi magunk sem látunk tisztán ebben a kérdésben.