|
LEAP – AGYINTEGRÁCIÓ
(Learning Enhancement Advanced Program)
Tanulást segít? haladó program
Egy újszer?, speciális kineziológiai technika, mellyel sejtszinten szüntethet? meg a különböz? agyterületek és összeköt?pályák blokkoltsága
A program jelent?sége és nagy hatékonysága többek között annak köszönhet?, hogy az idegrendszer két f? alkotóját, a neuronokat (ingerülettovábbító sejtek) és a gliasejteket (a neuronok m?ködését támogató és szabályozó sejtek) a LEAP és egy másik speciális technika együttes alkalmazásával közvetlenül tudjuk „megcélozni”, ellen?rizni a gátoltságukat és oldani az így feltárt blokkokat. Ezáltal az alvó (standby) állapotban lév? idegsejteket „felébreszthetjük”. (Ez a LEAP-et kiegészít? technika a SIPS - Stressz Indikátorpontok Rendszere, kidolgozója Ian Stubbing.)
A LEAP módszer kidolgozója, Dr. Charles Krebs, tengerkutató biológusként kezdte tudományos pályafutását. Miután egy búvárbaleset következtében lebénult, saját gyógyulása érdekében agykutatással és kineziológiával kezdett foglalkozni. Az 1980-as évek végén fejlesztette ki a LEAP módszert, melynek segítségével újra megtanult járni. Ma az agykutatás és a kineziológia nemzetközileg elismert professzora, számos könyv és tanulmány szerz?je.
A LEAP jól alkalmazható feln?tteknél és gyermekeknél az alábbi esetekben:
- TANULÁSI PROBLÉMÁK
Olvasási, szövegértési, számolási, helyesírási nehézségek.
Vizsgától, felelést?l való túlzott félelem.
- AGYKÁROSODÁSOK, IDEGRENDSZERI ELVÁLTOZÁSOK
Pl. stroke, sclerosis multiplex esetén kiegészít? terápiaként.
- MENTÁLIS PROBLÉMÁK
A koncentráció, gondolkodás, problémamegoldás nehézségei.
- ÉRZELMI ZAVAROK
Csalódottság, motiválatlanság, gyakori hangulatingadozás, frusztráltság, kiégettség érzés, depresszió.
- KAPCSOLATI PROBLÉMÁK
Társadalmi, munkahelyi, családi konfliktuskezelési, kommunikációs nehézségek.
- LELKILEG MEGTERHEL? ÉLETHELYZET
Er?teljes munkahelyi, vagy magánéleti stressz.
- ÖNÉRTÉKELÉSI ZAVAROK
Önbizalomhiány, egzisztenciális félelem.
- ÉLETVEZETÉSI NEHÉZSÉGEK
Integrált agym?ködés esetén:
- a specifikus agyi funkciók/területek elérhet?k,
- a köztük lév? összeköttetések (pályák) szabadon átjárhatók,
- és ez az integrált m?ködés stressz-helyzetben is fenntartható.
A különböz? agyterületek összehangolt m?ködése teljes aggyal való gondolkodást és észlelést tesz lehet?vé, ezért a LEAP módszer segít képességeink és adottságaink javításában és kiteljesítésében szinte minden tevékenységünkben (munkavégzés, mozgás, érzékelés, kommunikáció, tanulás, önértékelés, stressz-kezelés, kreativitás, koncentráció).
A kutatások azt mutatták, hogy a LEAP program alkalmazását követ?en jelent?sen javul a stresszre adott válasz és n? az ellenálló képesség, a kliens egészségesebbé válik, agym?ködése rendezettebb lesz.
Eredetileg a LEAP a tanulási nehézségek korrekciójára irányult, de kés?bb nyilvánvalóvá vált, hogy az agyintegráció alapvet?en fontos az élet szinte minden területén. Mivel az agy szabályozza az összes életfunkciót - az élettani folyamatokat, a mozgást, a viselkedést, a gondolkodást, az érzelmeket - ezért könnyen beláthatjuk, hogy az egyes agyterületek hibás, vagy gátolt m?ködése negatívan hat a szervezet egészének m?ködésére, a fizikai, érzelmi és mentális jólétre is.
Továbbá mivel egész életünk során folyamatosan új dolgokkal találkozunk, új tapasztalatokat szerzünk - vagyis tanulunk - a blokkolt agym?ködés akadályozza a megfelel? problémamegoldást, helyzetfelismerést, konfliktuskezelést, és ezáltal komoly életvezetési nehézségeket okozhat.
Tehát az integrált agym?ködés alapvet? fontosságú életünk szinte minden területén.
A kezelés menete:
A kliens a kezel?ágyon fekve (ruhában) helyezkedik el. Akupunktúrás pontok gyengéd érintésével tudjuk az egyes agyterületeket stressz-mentesíteni. A hosszú távú, tartós eredmény eléréséhez célszer? a több lépésb?l álló teljes programot végigcsinálni, de általában már az els? alkalom után is érezhet? a pozitív változás. A kezelés fájdalommentes, kellemes és nyugtató hatású.
FONTOS megjegyzés:
A kineziológia nem diagnosztizál. Betegségek kezelésében kiegészít? terápiaként alkalmazható. Az oldás nem helyettesíti az orvosi ellátást.
További információk: www.agyintegracio.hu
TELEFON: 0620-922-1720
|