Az ambiciótól az értelemig – Az életcélod megtalálása

“Honnan jöttünk? Hova tartunk? Mi célja van létezésünknek? – teszi fel életünk legfontosabb kérdéseit a világ egyik legnagyobb spirituális tanítója, Dr. Wayne Dyer. Éveken keresztül azzal foglalkoztam, hogy embereket – beleértve önmagamat is – segítettem a legmagasabb rendű képességeikhez és lehetőségeikhez való hozzáféréshez. Immár hetvenedszer kerülöm meg ebben az életemben a Napot, és ez idő alatt az egyetlen dolog, ami teljesen világossá vált számomra, hogy mindnyájan azt akarjuk, hogy az életünknek értelme és célja legyen. Ezzel a könyvvel arra szeretnék rávilágítani, mire van szükség a megvilágosodott tudatosság állapotának eléréséhez, ami aztán értelemmel és céllal tölti meg az életünket. Van egy nagyszerű török mondás, amely tömören foglalja össze A Váltás (The Shift) lényegi üzenetét. Így hangzik: „Mindegy, milyen régóta jársz rossz úton. Fordulj vissza.” Nem számít, milyen sokáig hagytuk, hogy a hamis önmagunk rossz úton vezessen. Egyszer rájövünk, hogy nem juttat el a cél és az értelem érzéséhez, úgyhogy beismerhetjük, hogy rossz úton járunk. A tudat, hogy az életünkből hiányzik az értelem, több mint elégséges bizonyítéka annak, hogy ideje visszafordulnunk. A váltás – az ego elhagyása – nem az ambíció elvesztését jelenti, hanem azt, hogy az ambíciónk valami új dologra irányul. Elköteleződünk, hogy az egóra jellemző, soha véget nem érő igények és hamis ígéretek helyett olyan dolgokra alapozzuk az életünket, amelyek értelmet és célt adnak.”
Forrás: mytubeforU77 youtube csatorna