Szerző: DR Hatalyák Krisztina

Gondolatok a kreativitásról

„Nincs lehetetlen, csak tehetetlen.”
Hangzik a mondás és bár teljességében nem tartom igaznak, azért mégis csak van benne valami. Morbid leszek, de ahogy egy amputált láb sem n? ki többé – legalábbis a tudomány jelenlegi állása szerint -, úgy ebben az életemben bel?lem sem lesz már táncm?vész. Máshol vannak az adottságaim.
Adottságai, képességei azonban mindenkinek vannak. Mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben, ki ebben, ki másban. A tehetség azonban önmagában kevés. A tehetség még csak lehetőség, de ahhoz, hogy tettre váltsuk, céltudatosságra, kitartásra és cselekvésre is szükség van. Sokaknak remek ötletei vannak, képesek lelkesedni is céljaikért, de mégis elakadnak, mégpedig a cselekvés szintjén. Hogy miért adtam az írásnak a kreativitás címet? Mert sokan félreértik ezt a szót és kézügyességükkel azonosítják, ami valóban egyik lehetséges megnyilvánulási formája, de én ennél sokkal tágabb értelemben használom a szót. Kreativitás alatt a fejünkben megjelenő ötleteink „megcselekvését” értem. Azt a folyamatot, ahogyan a gondolat egyedi módon tetté válik. Eldöntöm, hogy bejglit sütök és úgy is lesz. Nem csak dünnyögök magamban, hogy egy konfliktust fel lehetne vállalni, hanem a lehető legkonstruktívabb módon bele is vágok. Előttem egy feladat és megoldom. Célom van és teszek érte.
Nem vagyunk egyformák, vannak az „agyban nagyok”, a feltaláló típusú emberek, míg másoknak a „kivitelezés” az erősségük. Mindnyájunkban ott rejlik azonban a képesség mind a kiötlésre, mind a cselekvésre. Játsszunk kicsit a szavakkal! Ha igaz, hogy mindannyian tehetségesek vagyunk valamiben, akkor tehetünk is érte, hogy ez megnyilvánuljon. Ha így nézzük, a lehetetlen dolgok listája sokkal rövidebb, mint gondolnánk és valóban nincs lehetetlen, csak tehetetlen. Tehetetlen az, akinek lehetősége ugyan lenne, tehetsége is, mégsem tesz, vagyis tehetetlenkedik. A kreativitás élő, eleven, nem valami passzív, halott dolog. Mozog, cselekszik, tesz, lehozza a fejből mindazt, ami benne megszületett, és aminek eredményét örömmel látná. Mert ugye a zsebes is kreatív, aki trükkös módon csempészi ki a táskából a tárcát, csak épp nem pozitív irányban éli tehetségét. Felelősek vagyunk tehát tehetségünk irányának megszabásában is.
Mik a leggyakoribb gátjai a kreativitás kibontakoztatásának, vagyis annak, hogy a gondolat egyedi módon válhasson tetté? Önbizalomhiány, kételkedés, lustaság, halogatás, maximalizmus, félelmek a kudarctól, mások véleményétől…..hosszú a sor. Önbizalmunk azonban úgy tud erősödni, felnőttként pedig szinte ez az egyetlen út, ha olyan dolgoknak is merünk nekifutni, amik a komfortzónánkon kívül esnek. Nem az a legfontosabb, milyen lesz az eredmény, sokkal inkább az, hogy mertünk cselekedni.
Weöres Sándor szavaival búcsúzom és kívánok Áldott ünnepet mindenkinek!
„Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás. Alattad a föld, föletted az ég, benned a létra.”
dr Hatalyák Krisztina
coaching-kineziológia

A palackba zárt Szellem “meséje”

 

Hol volt, hol nem volt, a mesés Szellemföldön élt egyszer egy Szellem. Nem volt se fiú, se lány, maga volt a teljesség. Bölcs volt és mindentudó, mindenféle rossz akarástól mentes tisztaság. Békében élt magával és minden Szellemtársával, a legnagyobb harmóniában és fényességben.

Egy napon, miután több ezer évet eltöltött Szellemföld id?tlenségében, a Szellem elkezdett unatkozni. Gondolt egyet és odament a F? Szellemhez, hogy megkérje, változtasson valamit az életén, hogy kicsit színesebb, izgalmasabb legyen. A F? Szellem szelíden bólintott, értette alattvalója minden vágyát, majd gondolt egyet és teljesítette a kívánságot.

 

A Szellem hirtelen elveszítette az eszméletét és a következő pillanatban egy kellemesen langyos vízzel telt üregben találta magát. Puha volt és lágyan ringató, halk, ütemes dobbanások zenéje kísérte. Gyenge fény szüremlett át valahonnan rózsaszínre festve mindent maga körül. Szeretett itt lenni ezért úgy döntött, elidőzik egy darabig. Közben szokatlan testet növesztett, nemet választott.

Egy idő múlva azonban ez a hely is unalmassá és főképp szűkössé vált, erőteljesen növekvő testét alig bírta megmozdítani. Szabadulni szeretett volna. Egyik nap, az addig barátságos üreg hirtelen fenyegetővé vált, ritmusos összehúzásokkal noszogatva távozásra kényelmes lakóját. Azt hitte nem éli túl, ám hosszas küzdelem után hirtelen éles fény hasított a szemébe, testét a külvilág hideg levegője borzolta. Kinn volt végre és szabadon fellélegzett. Nem emlékezett semmire, arra sem, honnan és miért jött.

Fiúként cseperedett, erősítgette testét, félt, szeretett, szenvedett, tapasztalatokat gyűjtött, míg egy nap felnőtt férfi lett belőle. Egy reggel épp borotválkozni készülődött, amikor belenézett a tükörbe és valami furcsát vett észre. Ahogy önmagát szemlélte, hirtelen belülről egy suttogó hangot hallott.

–         Itt vagyok, benned! Be vagyok zárva!- mondta a hang.

–         Úr Isten, megőrültem!- gondolta a fiú.

–         Nem őrültél meg, tényleg itt vagyok! Bár elég szépen megnövesztetted, azért még mindig kicsit szoros ez a test, amibe bele vagyok zárva.-folytatta a hang.

–         Én vagyok az, nem emlékszel? Teljesség, béke, bölcsesség, szeretet, fény…innen jössz, ez vagy Te. Rémlik?-próbált a fiúnak segíteni a hang.

–         Mi ez a marhaság? Én egy 26 éves, két nyelven beszélő férfi vagyok, nőtlen, diplomás mérnök, a szüleim eddig épelméjű gyermeke. Mit halandzsázol itt nekem a teljességről?!-replikázott a fiú.

–         Az vagy, persze, férfi, 26 éves, diplomás, épelméjű….de ki vagy Te, ezen kívül? Komolyan azt hiszed, hogy csak ez a szőrös húscafat vagy, aki itt áll a tükör előtt? Csak ez az izmos test, ez a borostás arc?

–         Miért, ki lennék még?!-kérdezte a fiú.

–         Hát ÉN! Én lakom ebben a testben. Én Te vagyok. Te pedig nem csak a tested vagy. Nem csak egy 26 éves, diplomás férfi, szőrös húscafat. Te az a Szellem vagy, aki az idők kezdete óta odaát él, teljes egységben önmagával és mindennel. Unatkoztál, ezért a földre jöttél kicsit szórakozni, szenvedni, kalandozni. Elfelejtetted, de most már itt az ideje, hogy emlékezz! Úgy szórakozz, kalandozz, szenvedj tovább, hogy közben tudd, Te nem csak a tested vagy. Határtalan és mindentudó, bölcs Szellem, aki most egy testbe zártan él. És eljön az ideje, amikor újra kiszabadulhatsz ebből a fogságból.-azzal a hang elhallgatott.

A fiú döbbenten állt a tükör előtt, és ahogy önmagát szemlélte, valami furcsa érzés kerítette hatalmába. Azt érezte a hang igazat mondott. Egy pillanatra meglátta önmagában a palackba zárt Szellemet, aki kíváncsian fürkészett kifelé szemei résén, ritmusosan szívta-fújta a levegőt orrai nyílásán, eresztette fejébe a külvilág hangjait a fülében levő járatokon, érzékelte a levegő cirógatását bőre egész felületén át. Ő volt az, aki lát, lélegzik, hall, érez, ezen a testen keresztül. Hirtelen megérezte, hogy éppúgy, ahogyan az autóját használja, használja a testét is, és miközben bármennyire is szereti, nem azonos sem az autójával, sem ezzel a testtel. És éppúgy, ahogyan az autójából kiszáll időnként, ezt a testet sem tarthatja meg örökké.

Farkasszemet nézett a tükörben a testén keresztül visszanéző, majd elmosolyodó lénnyel. Egyszerre volt önmagán belül és kívül. Érezte, ahogy a borotva végigsiklik az arcán, és látta, ahogyan egy férfi szeretettel viseli gondját Szelleme burkának, a testének. Megérezte, hogy ő a testén túli tágasság is. Nem tudta volna bizonyítani, de most, itt, nem is volt erre szüksége.

Egyszerűen tudta, hogy így van.

Emlékezni kezdett.

                                                                           dr Hatalyák Krisztina

                                                                  www.kineziologia-oldal.mlap.hu