Mit jelent számomra a Kineziológia?
Az ÉLETET. A kineziológia nélkül már nem lennék az élők sorában.
Kb.3 évvel ezelőtt kezdődött a „kálváriám”: két diplomával a kezemben nem találtam munkát, de azért szereztem egy harmadikat. Fölösleges és ingyenélő embernek éreztem magam, egyre többen mondták ugyanis, hogy a családomnak mennyi terhet jelentek ezzel.
2 hónap leforgása alatt sok minden történt: írtam a diplomamunkát, nyelvvizsgára, államvizsgára készültem, elkezdtem munkát keresni, majd rövidesen dolgozni is, el kellett hagynom az albérletemet államvizsga előtt két héttel, sürgősen lakást kellett vennem (persze előtte keresni), ahol viszont nem volt fűtés a téli mínusz 15 fokban!!! Nyakamba szakadt tehát az „ÉLET”!
Sem időm, sem pénzem nem maradt a kikapcsolódásra, barátokra, így a kapcsolataim is kudarcba fulladtak. Ehhez járult még a múltból egy agresszív, alkoholista apa 14évig, neurózis, egy sor betegség: neurózis, pánikbetegség, candidiasis, IBS, és persze ebből kifolyólag gyógyszerfüggőség…
Úgy éreztem, nem bírom tovább és meg akartam halni! Eleinte nem is vettem észre, hogy beteg lettem, csak néhány hónap után, mikor kezdett láthatóvá válni az anorexia nervosa. Egyre soványabb és gyengébb lettem. A korábbi „bombanő” teljesen elsorvadt. A 175 centis magasságomhoz már nem voltam 40 kg.
Vagy nem ettem semmit napokig, vagy minden falatot kihánytam és a kimerülésig sportoltam. Már több mint egy éve pusztítottam magam, mire észrevették mások is, hogy ez nem csak egy fogyási- hóbort. Annyira szilárd volt az elhatározás, hogy halálra éheztetem magam, hogy nem is fogadtam el segítséget senkitől.
Voltak napok, mikor már nem tudtam felkelni, járni, enni…Szenvedést okozott a mozgás, fájt, ha a kádban feküdtem, minden csontom kiállt és kisebesedett a bőröm tőle. Hullott a hajam, a bőröm olyan lett, mint a pergamen. Minden nap azzal telt, hogy hogyan is bírjam ki a következő lefekvésig egyetlen falat étel nélkül… Egy anorexiás tökélyre fejleszti ezeket a technikákat!
A munkahelyemen kaptam egy ultimátumot, hogy ha nem kezeltetem magam, fel is út, le is út. (Ha túlélem egyáltalán)
Egyedül már nem tudtam megküzdeni a betegséggel, mert már annyira súlyos volt. Az utolsó lökés egy vasárnap délután történt másfél évvel ezelőtt, mikor már ordítani tudtam volna az éhségtől, de képtelen voltam enni egyetlen falatot is! Döntöttem: ha nem sikerült meghalni, hát élnem kell!
Több ismerősöm is ajánlotta a kineziológiát, ezért az Interneten azonnal kikerestem pár számot és Bencsik Éva volt az egyetlen, aki két napon belül tudott fogadni. Végigbőgtem a kezeléseket, de két hét után már a tudatom is gyógyulni akart… A vizualizáció, a meditáció, relaxáció, a tanult gyakorlatok sok időt vettek ugyan igénybe, de megérte.
Legelső élményem az volt, mikor újra át kellett élnem az elsõ traumát: a születésemet. Mint később kiderült, pontosan úgy történt minden, ahogy átéltem: nem akartam megszületni, nagy nyomás, félelmetes fények, hangok…
Több csodadoktort is felkerestem, pszichiátert, pszichológust vagyonokért persze, de az egyetlen igazi segítség a kinez volt! Elvégeztem a Silva-féle agykontroll tanfolyamot is. Minden nap kétszer elvégeztem az alapgyakorlatot, hallgattam az önhipnózis kazettákat, önsegítő könyveket olvastam, állandóan vizualizáltam. A kinez kezelést követő napokban megkaptam azt a munkát, amire mindig is vágytam: szerkesztő- riporter lettem egy tévénél.
Bár lelkileg már rendkívül erős voltam, sajnos a szervezetem annyira legyengült, hogy táppénzre kerültem és abba kellett hagynom a munkát. Egyszerően nem volt idõm enni és gyógyulni. Az anorexiások képtelenek egy perc alatt az utcán rohanva bekapni valamit… Az étkezés számukra óriási tortúra és rengeteg idő!
Hazaköltöztem ideiglenesen az anyukámhoz és hónapok óta felügyelet alatt állok: minden nap számon kéri, hogy mit ettem azon a napon. Már nem fekszem le úgy, hogy nem ettem: este mindenképpen magamba erõltetek valamit akkor is, ha nem esik jól.
Rengeteget sportolok, relaxálok, tudatosan táplálkozom. Most az anorexia átváltott ortorexiába, ami kórosan egészséges táplálkozást jelent, melyben már nem a táplálék mennyisége, hanem a minősége kerül középpontba. Napról napra jobban vagyok: egyre szebb és erősebb leszek. Újra erőt érzek ahhoz, hogy dolgozzam: most munkát keresek és a kinez segítségét is igénybe veszem ehhez.
2 hónap leforgása alatt sok minden történt: írtam a diplomamunkát, nyelvvizsgára, államvizsgára készültem, elkezdtem munkát keresni, majd rövidesen dolgozni is, el kellett hagynom az albérletemet államvizsga előtt két héttel, sürgősen lakást kellett vennem (persze előtte keresni), ahol viszont nem volt fűtés a téli mínusz 15 fokban!!! Nyakamba szakadt tehát az „ÉLET”!
Sem időm, sem pénzem nem maradt a kikapcsolódásra, barátokra, így a kapcsolataim is kudarcba fulladtak. Ehhez járult még a múltból egy agresszív, alkoholista apa 14évig, neurózis, egy sor betegség: neurózis, pánikbetegség, candidiasis, IBS, és persze ebből kifolyólag gyógyszerfüggőség…
Úgy éreztem, nem bírom tovább és meg akartam halni! Eleinte nem is vettem észre, hogy beteg lettem, csak néhány hónap után, mikor kezdett láthatóvá válni az anorexia nervosa. Egyre soványabb és gyengébb lettem. A korábbi „bombanő” teljesen elsorvadt. A 175 centis magasságomhoz már nem voltam 40 kg.
Vagy nem ettem semmit napokig, vagy minden falatot kihánytam és a kimerülésig sportoltam. Már több mint egy éve pusztítottam magam, mire észrevették mások is, hogy ez nem csak egy fogyási- hóbort. Annyira szilárd volt az elhatározás, hogy halálra éheztetem magam, hogy nem is fogadtam el segítséget senkitől.
Voltak napok, mikor már nem tudtam felkelni, járni, enni…Szenvedést okozott a mozgás, fájt, ha a kádban feküdtem, minden csontom kiállt és kisebesedett a bőröm tőle. Hullott a hajam, a bőröm olyan lett, mint a pergamen. Minden nap azzal telt, hogy hogyan is bírjam ki a következő lefekvésig egyetlen falat étel nélkül… Egy anorexiás tökélyre fejleszti ezeket a technikákat!
A munkahelyemen kaptam egy ultimátumot, hogy ha nem kezeltetem magam, fel is út, le is út. (Ha túlélem egyáltalán)
Egyedül már nem tudtam megküzdeni a betegséggel, mert már annyira súlyos volt. Az utolsó lökés egy vasárnap délután történt másfél évvel ezelőtt, mikor már ordítani tudtam volna az éhségtől, de képtelen voltam enni egyetlen falatot is! Döntöttem: ha nem sikerült meghalni, hát élnem kell!
Több ismerősöm is ajánlotta a kineziológiát, ezért az Interneten azonnal kikerestem pár számot és Bencsik Éva volt az egyetlen, aki két napon belül tudott fogadni. Végigbőgtem a kezeléseket, de két hét után már a tudatom is gyógyulni akart… A vizualizáció, a meditáció, relaxáció, a tanult gyakorlatok sok időt vettek ugyan igénybe, de megérte.
Legelső élményem az volt, mikor újra át kellett élnem az elsõ traumát: a születésemet. Mint később kiderült, pontosan úgy történt minden, ahogy átéltem: nem akartam megszületni, nagy nyomás, félelmetes fények, hangok…
Több csodadoktort is felkerestem, pszichiátert, pszichológust vagyonokért persze, de az egyetlen igazi segítség a kinez volt! Elvégeztem a Silva-féle agykontroll tanfolyamot is. Minden nap kétszer elvégeztem az alapgyakorlatot, hallgattam az önhipnózis kazettákat, önsegítő könyveket olvastam, állandóan vizualizáltam. A kinez kezelést követő napokban megkaptam azt a munkát, amire mindig is vágytam: szerkesztő- riporter lettem egy tévénél.
Bár lelkileg már rendkívül erős voltam, sajnos a szervezetem annyira legyengült, hogy táppénzre kerültem és abba kellett hagynom a munkát. Egyszerően nem volt idõm enni és gyógyulni. Az anorexiások képtelenek egy perc alatt az utcán rohanva bekapni valamit… Az étkezés számukra óriási tortúra és rengeteg idő!
Hazaköltöztem ideiglenesen az anyukámhoz és hónapok óta felügyelet alatt állok: minden nap számon kéri, hogy mit ettem azon a napon. Már nem fekszem le úgy, hogy nem ettem: este mindenképpen magamba erõltetek valamit akkor is, ha nem esik jól.
Rengeteget sportolok, relaxálok, tudatosan táplálkozom. Most az anorexia átváltott ortorexiába, ami kórosan egészséges táplálkozást jelent, melyben már nem a táplálék mennyisége, hanem a minősége kerül középpontba. Napról napra jobban vagyok: egyre szebb és erősebb leszek. Újra erőt érzek ahhoz, hogy dolgozzam: most munkát keresek és a kinez segítségét is igénybe veszem ehhez.
Köszönöm Éva, hogy megmentetted az életemet!!!
Szandi (28 éves)
Évek óta tanulsz egy nyelvet s megint az újrakezdõ csoportban találod magad? Csak többszöri sikertelen vizsga után szerezted meg a jogosítványod? A céged számítógép-kezelõi tanfolyamra akar küldeni s Te már a tanulás gondolatától is pánikba esel?